Az élet, ahogy csörgedezik, eshetünk olyan ‘hibába’, hogy azt várjuk, hogy a Másik megadja majd nekünk, ami hiányzik az életünkből. Hogy majd úgy lesz kerek. Ez a hozzáállás sokszor le sem követhető, mert annyira a tudatunk alatti mechaniznusok mozgatják a szálakat.
Ha tisztában vagyunk az érzelmi szükségleteinkkel, vagy inkább úgy írom, minél tisztább számunkra mire van szükségünk az érzelmi biztonságunk megteremtése érdekében, s ez az önismeret, annál jellemzőbb, hogy csak olyan embereket hívunk be, helyzeteket vagy társat, aki azt nem fenyegeti, aki belesimul, akinek öröm számunkra megadni azt.
Mert elért oda, ő is, hogy hasonló biztonságba vágyjon, elért oda, hogy fontos legyen neki újra a közelség megélése, mert megküzdötte, hogy bízzon újra, ha előtte bántás is érte, vagy bántotta is magát, mert átlátja már annyira élete történéseit, hogy megértse hogyan töltse fel, ahol hiányt élt meg, egykor, ő maga, s az is hogy ne a távolit keresse, hanem a közelt, bármilyen kockázatokkal is jár az. Igazából nincs is kockázat, bárkivel kezdünk, az egy rész belőlünk. A belső utunk része is, nemcsak a külsőé a Másik. Kéz a kézben kint és bent, amíg közös az út.
Amikor valaki kizuhan egy kapcsolatból, vagy kilép egy határozott mozdulattal, vagy csak lassan, de fájdalmasan lezár olyat, ami egykor fontos volt neki, mert azt érzi már nem az ő története az, akkor idő, amíg megértve azt, ami lett, és, amin túl kellett lépni, megérkezik az az érzet, hogy már nem a magány kell vagy a távoli, hanem a közel. S nem azért, hogy valaki megtámasszon, hanem azért, hogy hátradőljünk a közelség élményének örömében.
Minél közelebb kerülünk magunkhoz, annál közelebb tud a Másik lépni hozzánk. Minél több az önismeret, annál bátrabban tudjuk ezt megtenni. Mert igazából nincs kockázat. Ha nem kintről várjuk a támaszt. Akkor bennünk is ott az erő. Hogy navigáljunk, ahogy az érzéseink diktálják.
Amit a szüleink nem tudtak megadni egykor azt szép lassan megtanuljuk megadni magunknak. A szükségleteinket legtisztábban úgy tudjuk tisztán ‘látni’, ha átérezzük. Olyan ember tud rácsatlakozni finoman az energiánkra, aki átérzi kik vagyunk és el is tudja fogadni azt.
Ez adja aztán a kapcsolódás biztonságát.
Ez törli ki a hiány érzetét, adok-kapok… Érzékenység magunk és a Másik felé.
Ha megadjuk magunknak, amire szükségünk van, magunkba fektetünk, akkor olyan jelenik meg a radarunkon, akire épp szükségünk van
… az érzelmi biztonságunkhoz, és, akinek éppen ránk van szüksége, hogy biztonságban érezze magát…
Mint, amikor két csörgedező patak összekapcsolódik, összeadja az erejét, és egy ponton egy bő vízű, erős folyam lesz belőle.
* Vénusz Rákban
* Hold Rákban
pozitív asztrológia 
Leave a Reply